2015. június 28., vasárnap

off: Meleg férfik, nők egy blogban

Sziasztok!
Ma találkozta megy bloggal (nem linkelem, nem hirdetőtábla) amiben nagy hangsúlyt kapott az egyik szereplő, Josh. Aki meleg. A történet tetszett, engem nem zavart, hogy az író belevitte ezt a karaktert a történetbe. Sőt, kifejezetten örültem, hogy végre találkoztam egy bloggal, aminek az írója beleszőtte a történésekbe Őt.
 Gondoltam, ebből a blogon botrány lesz. Nem tévedtem. Átnéztem a chatet, a megjegyzéseket, és mindent ahol nyomot lehet hagyni magad után. Persze voltak pártolók, és utálók. Én amolyan "csak a beszélgetés nézni jöttem, nem szólok bele" voltam.
 A szövegben Josh teljesen normális, nem hozza zavarban a körülötte lévőket, mert meleg. Igaz, sok ilyen van, de az csak nekünk fura. Olyan, mintha mi velük szemben romantikáznánk hetero partnerünkel.
 De a lényeg. Én nem értem, miért utálják ki a szereplőt a történetből, írják kommetnbe, ha benne volt az egyik fejezetbe, hogy nem hiányzott onnan. Akik ilyenek, tolerancia hiányosok, saját szavammal kifejezve. Csak úgy, most komolyan. Ezeknek, nem bocsánat, nem vagyok gyűlölködő, nekik meg mi a franc bajuk van? Aki más, nem kell elítélni, ebből lesznek a veszekedések, nem kis méretűek. És ugyanígy vagyunk a négerekkel is. Félre ne értés essék, nem vagyok se meleg, se néger. Egyszerűen csak nemispártolódenemisutáló. Engem nem zavar, és nem értem Őket miért.
 Nem azt mondom, hogy mindenkinek imádnia kell a melegeket, de utálnia se. És ha mégis azt teszi, kérlek, legalább ne hirdessen mindenhova, higy hú, de ratyi, meg béna stb... stb...
 És vannak a harmadikok. Saját elnevezésem szerint a trollok. Chatbe irkálnak, hogy jaj ,de örülnek, hogy itt van Josh, meg hiányzik a történetből, de velük csak róla van szó. Közben, meg unottan ugorják át a részeket, maiben Ő van. És miért? Mert veszekedést akarnak kelteni. Nekik néha ez a szórakozás, röhögnek ezeken az embereken. Tehát a veszekedést csak egy módon lehet megúszni: nem kell reagálni.

Ez a saját véleményem :)

Ölel titeket: Liliana S.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése